A georgiai pálmaliliom ( Yucca recurvifolia)

 

   Természetes élőhelye az Egyesült Államok Georgia állama. Ezen a szubtrópusias, nedves-párás éghajlaton az évi csapadék 1000 mm fölött van. A tél általában enyhe (a januári középhőmérséklet megközelíti a 10 C fokot), de egy-egy rendkívüli hideg télen az északról akadálytalanul száguldó hideg kanadai szél napok alatt lehűti a levegőt -20 C fokra is. A georgiai pálmaliliom a földtörténet hidegebb, jégkori időszakában ennél nagyobb  -  a mi éghajlatunkéhoz hasonló  -  hidegeket vészelt át. A fagytűrő képesség a faj fennmaradásának alapfeltétele volt. Nem minden évben kényszerült ilyen próbák elviselésére, de ellenállóképessége a növény rejtett tulajdonságává vált a vegetációtörténet során.

            Európa területére először Angliába jutott 1847-ben, Dél-Európában is hamarosan elterjedt, de általánosan ültették a Monarchia tengerparti nyaralóközpontjaiban, Abbáziában (Opatija) és Fiume környékén. Itt, az Adria délebbi területeitől eltérően ma is közkedvelt növény. Különösen a kenderpálmákkal és a nálunk is télálló akantuszokkal vegyesen, nagy foltokban telepítve remek hangulatot teremtő növény.

            Az Adriáról került hozzánk, először botanikus kertjeinkbe és kastélyparkjainkba. A századfordulón a pálmafélékkel együtt kedvelt, cserepes vagy a dracénákhoz (Cordyline) hasonlóan ágyásközepi egzotikus dísz volt. Az 1960-as évek elején a hazai példányok származási helyét nyomozva Budapesten több helyen és Keszthelyen is találkoztam olyan gyűjtőkkel, akik az Adria melletti kertjükből hozták haza a növényeket 1921 után. A jó két méteres növényeket azóta is edényben tartották mandarin fácskákkal, az Euonymus japonica „Argenteomarginata” változatával és más örökzöld növényekkel együtt, nem is gondolva arra, hogy ezek közül több, itt is a szabadba ültethető. Néhol az idős tulajdonosok halála után az új lakók már nem vitték be télre a növényeket, s ha azok egy-egy telet át is vészeltek, előbb-utóbb tövig lefagyva, majd tavasszal tőből megújulva kezdték most már szabadföldi életüket.... (A hosszú időn át edényben nevelt, szobában teleltetett pálmaliliomok törzse ugyanis a kiültetés után hamarosan elpusztul.)

            A georgiai pálmaliliom, termőhelyi igényei szerint nálunk a Dráva környékén, illetve a Harsányi-hegy déli lábánál és Pécs környékén terjedt el. Itt még az elhagyott temetőkben is nagy kövek, másfél méteres törzsű példányok vannak. E vidéken nemcsak a hőösszeg nagyobb, hanem a csapadék is több 150-200 milliméterrel, mint másutt az országban, s a téli hideg (-10 C-fok alatti) napok száma is kevés. A pécsi főiskola botanika tanára, Vöröss László Zsigmond hosszabb tanulmányt írt e növény botanikai helyéről, dél-magyarországi elterjedéséről és nagyobb példányairól az akkori (1962) Pedagógiai Főiskola közleményeiben.

            A faj tarka levelű formái inkább csak érdekességek, s csak mesterkélt, művi környezetben elfogadhatók. Az „Elegans Marginata” sárgaszélű forma, ma egyetlen ismertebb árjegyzék sem említi, csak a növénykedvelők körében cserél gazdát. A „Variegata” levéllemezének közepén sárga sáv húzódik. A Karl Sprenger kertészet Nápoly melletti Vomeroban szelektált formája. Természetes megjelenésű, alacsonyabb, tömött virágzata 1,8 méteres hosszú buga, rózsás bimbóban fakadó virágokkal.

            A georgiai pálmaliliom európai állományainak többsége  -  főleg a közép-európaiak  -  egyetlen törzsnek (klónnak) tekinthető. E fagytűrőbb és szubtrópusi hangulatával meghatározó hangulatú növényünk, indokolatlanul hiányzik védettebb fekvésű parkjainkból. Kívánatos lenne magimportja és a hazai szelekciója, főleg fagytűrésre, esetleg növekedés-, virág-, illetve virágzati formákra.

            Különösen meleg félárnyékban, vagy a nap egy részében árnyékolt cserjeszegélyek, öntözött gyepek határterületein találhatjuk meg a helyét. Nagyobb csoportokba telepítve a növények egymást védik a hónyomástól, sőt a havat megfogva, törzsüket a hidegtől. Budapesten a Gellért-hegy lépcsőfordulóiba, egy-egy széltől védett parkba már csak azért is ajánlható, mert angliai tapasztalatok szerint a füstöt és a rossz levegőt is jól tűrik. Védett meleg (nem északi kitettségű) árnyékban is megmarad, de itt alig virágzik. Fák előterében egyik legszebb kísérő növénye a medveköröm, az Acanthus longifolia, de minden más szubtrópusias hatású kiültetésben (örökzöldek, dísznádak, sások, díszfüvek társaságában) mutatós. Egyedi, szoliter növényként ültetve keressünk elszigeteltebb, különálló helyet, lépcsős, támfalas fordulókat, épületsarkokat stb. Ajánljuk a szélvédett és zárt, akár belvárosi bérházak udvarába is!

 

2010-ben megjelenő CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető a következő oldalon: 

 

http://www.dendropress.com/