A platánkérgű rókafarkfenyő II.



Első dokumentációs kísérlet, 1995. március – útban Qiaojia félé

 

A történelmi tibeti népcsoportok erődített piac-városa, Dali, és a naxi nép („nemzetiség”) fővárosa, Lijiang vonalában húzódnak Jünnanban a himalájai hegységképződés utolsó nagy óriásai... A 7000 méterig emelkedő Hengduo- és az Ailao-hegységtől keletre 1700-1800 méteren húzódó, összhatásra sík-, domb- és alacsonyabb hegyvidéken csak a folyók mély bevágásai, kanyonjai jelzik, hogy fennsíkon járunk, amelyen a 2000 méteres csúcsok inkább dombként, mint bércként magasodnak. Jünnan nyugati és déli részeinek bejárása után most kelet felé tartunk: célunk a „pikkelyeskérgű fenyő" (vagy ahogy később mi nevezzük: a „platánkérgű rókafarkfenyő”) felkeresése, dokumentálása.

Élőhelye Jünnan fővárosától, Kunmingtól légvonalban alig 200 km-re fekszik, de a felföldön hosszan kígyózó útvonal még ma is kalandos utazásnak számít. A Kunmingtól északkeletre eső Wuding és Erping helyiségek felől haladunk Qiaojia felé, s a végtelennek tűnő kopár tájon két teljes napig tartó utazás jórészt szakadékos, gyakran félig elmosott utakon 18 km-es átlagsebességgel. Földcsuszamlások, leszakadt útpadkák mentén, alig kocsi szélességű sziklafalakba vájt útszakaszokon sokszor szorítjuk az üléstámlát, mintha az valamit is segítene... A feltáruló táj megdöbbentő - már csak azért is, mert egészen másra számítunk, úgy gondoljuk, hogy a hegycsúcsokon dús fenyvesek, a mély völgyekben örökzöld kő- pikkelyes- és köröskupacsú tölgyek (Lithocarpus, Quercus, Cyclobalanopsis) erdőségei váltakoznak majd, hiszen a csapadék mennyisége itt eléri - sőt a magasabb övekben messze meg is haladja - az 1000-1200 mm-t s a völgyekben összefolyó, felvehető víz mennyisége ennek többszöröse. Helyette ősi növénytakaró hiánya, a már-már tragikus kopárság megdöbbentő nem a növényzet inkább a földfelszín szépségeit mezítelen valóságukban feltáró lepusztult felszínek, kőzettani alakzatok, geológiai rétegek tárháza, a lejtőkön a szürke- és a szürkészöld, a narancs a vörös és a pirosas foltok, rétegek váltakoznak a mész, a dolomit és a márvány vakító fehérségével...

A második nap késő délutánján érünk Qiaojia-ba. A város még nem látott idegent (ahogy ők mondják „laovájt”), s hamarosan széles gyűrű fonódik körénk - mi élvezzük az arcok sokféleségét, a viseletek színes forgatagát, ők pedig minket, furcsa „nagyorrúakat”, „nyugati” jövevényeket...

Már fekvéshez készülődünk, amikor ránk kopognak - katonaruhának tűnő öltözékben a rendőrség keresi a Kínai Tudományos Akadémia, minket kísérő munkatársát, azonnal el kell hagyjuk a várost... Igazából nem is értik, ki és hogyan is engedhetett be minket ide, a tiltott övezetbe... Percekig tart, mire felfogjuk: komoly a dolog, koránt sincsen tréfáról szó. S bár hasonló élmények viselését segítő már történelminek számító leckékből mi sem szűkölködtünk, odahaza ismétlést kapunk a leckéből, hogy mily védtelen és érvtelen az ember, amikor megfoghatatlan erőkkel, egy működő, (nekünk) személytelen gépezettel áll szemben.

Akkor meg nem sejtjük, hogy öt év is eltelik majd, mire valóban megnyílik előttünk az út Zhang Muqin - a termőhely - felé... Még egy - a három évvel későbbi (1998) - kísérletünk eredménye ugyanis ugyanaz, a terület nem fogad idegent...

 

2010-ben megjelenő CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető a következő oldalon: 

http://www.dendropress.com/