Keresés

Csicsóka, topinambur, gumós napraforgó

(Helianthus tuberosus)
Ez a növény jelenleg nem rendelhető.

Ez a növény is egy kihasználatlan, nagy lehetőség! Nagy termetű évelő, mely a napraforgó közeli rokona, mutatós megjelenésű, nyár végén, illetve ősszel hozza nagy sárga virágait, melyek még vázában is jól mutatnak! Teljesen télálló, a gumókat nem kell télire felszedni, nyugodtan a földben hagyhatjuk őket! Ha az elszáradt lombot a helyén hagyjuk, még hidegebb téli időben is fagymentesen tartja az alatta lévő talajt, így a tél folyamán szinte bármikor frissen szedhetjük. Egy tő 2-3 kg gumót terem, ez a krumplihoz hasonlóan használható fel. Íze jellegzetes, nekünk csak az első alkalommal volt furcsa, most már az egész család kedveli! Beltartalmi értéke jelentős, inulintartalma miatt cukorbetegek is fogyaszthatják. Jelentős ásványianyag- és vitaminforrás. Termesztéséhez semmilyen vegyszert nem kell használni, ellentétben a krumplival, melyet permetezés nélkül nyár közepére tarra rágnak a krumplibogarak. (Mi így termesztjük, bevállalva a termés felének elvesztését, de így legalább teljesen vegyszermentes burgonyát eszünk.) Mindemellett a csicsóka nagyon jól helyettesíti a krumplit, sőt állataink etetésére is használhatjuk! Nem mellékes, hogy a nagyon száraz 2011-es évben is hozta a megszokott termésmennyiséget! Ráadásul egy kevésbé zegzugos, gömbölyded gumójú, könnyebben tisztítható változatot kínálunk!

Konténerben nevelt, azonnal kiültethető növényt küldünk, mely a nyár első feléig telepítve még ezévben bőséges termést ad!

Fényigény: Napos helyre

Nedvesség: Átlagos vízigényű

pH: talajban nem válogat

USDA zóna:

Méret: 20-40

Minőség: K2